Városunk fiatalságának kivételével, az itt élők többségének élete erősen kötődött a Mórahalmot átszelő Szeged-Átrakó-Ásotthalom-Halastelek vonalon közlekedő vonatokhoz.



Voltak olyanok, kiknek gyermekkoruk nyiladozó értelmét vonzotta magához, több évtizedre is, - akár e sorok papírra rögzítőjét -, voltak, akik terményeiket fuvaroztatták rajta, vagy munkába, szórakozni jártak, ahol szerelmek, házasságok születtek. Vagy olyanok is akadtak - hordozható időmérő szerkezetek híján - végig a vasút mentén, a földeken dolgozó emberek közül, akik a pontos időt olvashatták le a legendásan menetrend szerint közlekedő szerelvények által keltett zajra felfigyelve az egyébként csöndes alföldi tájunkon. Kalendáriumi cikként megemlítem, hogy 1998. tavaszán Közösségi Házunkban az ünnepi megemlékezési program zárásaként, egyik este kötetlen beszélgetést folytattak a helybéliek.
Elsőként az Ásotthalomra származott egykori forgalmi szolgálattevő, Jutka néni emlékezett a mórahalmi Babarczi Tibornéra, aki kisfiát hozta el az utolsó szerelvényre, hogy utazást tegyenek rajta, s kiránduljanak utoljára. Említette, hogy a vasutasok és a civil utasok megbecsülték egymást. Volt nálunk a pályamesteri szakasz telephelye is, sok embernek adott betevő falatot. Vezetője, Masa Géza pályamester is jelen volt e beszélgetésen. Egykori munkatársai emberségét és szakszerűségét emelték ki. Télen többször elakadt a vonat és a pályamunkások ásták ki a hóból. E cikk szerzője is emlékszik, hogy emiatt többször zörgettek nálunk is éjjel. Édesapám pályamunkásként dolgozott akkor a kisvasúton.

Több mozdonyvezetőt is adott városunk a MÁV-nak, pl. Németh I. János, Németh II. János, Tóth Sándor, Kazi János fővasúti mozdonyvezető vizsgával az ún. nagyvasúton teljesített szolgálatot. Bibók István biztosító berendezés- és telefon szerelőként dolgozott, hosszú évek élményeit osztotta meg egykori munkatársaival. Megrázó története, hogy Csépe Misi bácsi, aki a kisvasút állomásfőnöke volt, a vonatforgalom megszűnte után is teljes szolgálati készültségben, a menetrendben meghirdetett időben kiállt az állomás elé és várta a vonatot. Egészsége ezután fokozatosan romlott, de az orvosok nem találták baját. Néhány hónap alatt a felesége szavaival élve "elsorvadt". Szabályosan belebetegedett a vasút megszűntébe. Tragikus eset. Városunk díszpolgára Börcsök József bátyánk elmondása szerint Ő egyidős a kisvasúttal. 15 évig utazott rajta, először mint iskolás. Sokáig 2 diákkocsi volt besorozva a vonatba. Az egyik kocsiba csak lányok, a másikba csak fiúk szállhattak fel.

Battancs Imre bácsi a második világháborút katonaként harcolta végig. Érdekes volt feleségével való találkozása a háború végén, ami természetesen a kisvasúthoz kötődik. Várta a Szeged-Kisállomáson, hogy az érkező vonattal haza utazhasson Mórahalomra. Csakhogy éppen azon a vonaton jött be piacolni a felesége, aki amikor kitekintett a vonatablakon és meglátta a férjét az állomáson, kiugrott a mozgó vonatból és pont egy piacos kocsiba landolt, amely tele volt áruval. A kofaasszony csak lassan értette meg, hogy a frontharcos és felesége találkozásának lett a szemtanúja, ezért természetesen mindent megbocsátott (hiszen az áruja bánta).

Befejezésként egy reményteljes bejelentése Nógrádi Zoltán polgármester úrnak: "Elképzelések vannak arról, hogy a jövőben ismét újra vasúti vágányok csilloghatnának térségünk körzetében."

Bizony meggondolandó az épülő, fejlődő ipari park miatt, de mint turisztikai érdekesség is fontos tényező lehetne újra a kisvasút.



Megjelent a Mórahalmi kalendárium című kiadványban 1999-ben.