Nem sok reményem van rá, hogy klasszikus legyek valaha, s ebben az a jó is megvan, hogy énmiattam egy gyerek se fog ríva fakadni az iskolában. Rossz rágondolni, mi lenne abból, ha például ezt a címbeli mondatot elemeztetnék valaha az unokámmal. "Vasút akar lenni." Miről állítunk itt valamit? A vasútról. Tehát a vasút az alany. Mit állítunk a vasútról? Azt, hogy akar. Mit akar a vasút? A vasút lenni akar. Hm, csakhogy ez egészen más ám, mint az, hogy "vasút akar lenni". Aztán meg micsoda különös vasút az, amelyik máris akar, pedig még meg sincs? Itt valami hiba van, vagy a grammatikában vagy a logikában. Mégiscsak klasszikus mondat ez, akárki szerkesztette.
Hát én elhárítok magamtól minden felelősséget. Nekem csak annyi részem van benne, hogy amint kiértünk a kőházak közül, és a homokon meglassúdott a kocsizörgés, megkérdeztem Mártont, a város kocsisát:
- Mi újság erre kifelé, Márton?
Márton csak úgy a szája sarkával szólt hátra a zászlós bajusz alul:
- Vasút akar lönni.
Ez csakugyan így van, mióta eszemet tudom, azóta itt mindig vasút akar lenni. Akkora errefelé a határunk, hogy a régi németek választófejedelemséget csináltak volna belőle, kettőt, s negyven esztendeje beszélgetik a népek, hogy vasút kellene ide. Nem olyan uraknak való, amelyik azt mondja, hogy "fuss-fuss-fuss", hanem olyan szegényemberes, amelyiknek az a szavajárása, hogy "csak-csak-csak". Olyan kis kávédaráló, amelyiken a kultúra egy kicsit kiszagolna a városból a tanyára, a búzácska, a tejecske, borocska pedig begurulna a tanyából a városba. Mert hiszen a lovacskán is behozzák az egyet-mást a hetipiacra, csakhogy akkor a lovacskákat be kell fogni már este tizenegy órakor, hogy reggel ötre a búzapiacon lehessen szidni a kutya teremtésit annak, aki a kátyút kitalálta. (A jó Isten semmit se vesz rossz néven, ami szívből jön, s különben is azt a kis káromkodást leimádkozza az asszony a fekete Máriánál, míg a gazda föltekinti a pálinkás zsidót.) Hiszen minden jól van úgy, ahogy van, de mégiscsak más lenne az, ha ott pöfögne el a gőzös a tanya sarkán, és ahhoz lehetne igazítani az órát. Aztán meg az is szép lenne nagyon, hogy bakterház is lenne a kukoricák közt, és ott állna a bakter, és piros zászlóval köszöngetne a gazdáknak és gazdasszonyoknak, akik emberségesen visszabólongatnának. A nagy vasúton az ilyesmi nem szokás, az az államé, ahhoz semmi közünk, de az egészen más, ha az ember a saját tanyai vasútján ül. Akkor kötelessége visszaköszönni a bakternek, hozzágondolván azt, hogy "no, látod, tégöd is mink töttünk úrrá!".
Nem, azt nem lehetne mondani, hogy a tanya ne kívánta volna a vasutat, mert már követnek is csak azt választotta meg, akinek a tarisznyájában benne zötyögött a kisvasút. Sőt akadt olyan agyafúrt városi úr is, aki azon kezdte a programbeszédét, hogy amint fölállt a hordóra, a két ujját a szájába tette, és elkezdett füttyögni és tappogni a hordón. Persze, ez csak tökéletlenség volt, és nagy nevetség lett belőle. Hanem az már komoly dolog volt, hogy nagy tanyai deputációk jártak a városi uraknál, ajánlván életüket és vérüket a vasútért, mindenféle hozzájárulások formájában.
- Jó szűvvel adnánk a sarcot, csak fütyülne már az a vasút! - mondta a szószóló, Futós Bárány Pál. (Nem ő volt a futós, hanem a lova, amelyikkel díjat nyert valami úrlovasversenyen. Nagy botrány volt az annak idején, urak és úrlovak egyformán fölháborodtak e paraszt arcátlanságon. Bárány Pál nem kevésbé volt fölháborodva, de mint okos ember, csak a babérkoszorús lóba szúrta bele a vasvillát, a magyar lótenyésztés nagyobb dicsőségére.)
- Derék beszéd - szorongatta a kint való magyarok kezét akkori polgármester urunk -, ha valami közbe nem jön, jövő ilyenkoron sorát kerítjük a tanyai vasútnak, csak addig szavukat ne felejtsék kendtek.
Azonban közbejött a háborúcska, s a város urai csak most törték rá a kórót, hogy hadd szaladjon hát végre a tanyai vasút, amelyik olyan régen lenni akar. Meg is szavaztuk a közgyűlésen mindnyájan - csak éppen a tanyai városatyák mondtak vétót. Nekik bizony nem kell a vasút, se testüknek, se lelküknek. Csináltassa a város, ha olyan sok az elhajigálni való pénze, de egy szem búza nem sok, ők annyival érőt se adnak hozzá, van a népen anélkül is elég nagy sarc.
Hát ehol, ezért mondja a Márton kocsis, hogy "vasút akar lönni". Ami annyit tesz, hogy lehet, hogy lesz, lehet, hogy nem lesz, az ördög jobban tudja. Éppen azért zötyögtetjük ki magunkat a városból ketten-hárman az Isten háta mögé, hogy szót értsünk a nép véneivel, vegyék elő a jobbik eszüket.
Az a baj éppen, hogy a véneket kell megdolgoznunk. Azokkal a fiatalabb gazdákkal, akik végigverekedték a háborút, országot-világot láttak, vasutat építettek a muszkának a Murman-parton vagy Turkesztánban - azokkal könnyebben boldogulnánk. Csakhogy azoknak nincs szavuk a vének tanácsában. Itt kis-ezüst, nagy ezüst, beforrott seb, megcsonkult kar nem számít semmit. Várják ki az idejüket, döglik a ló, ürül a hám - így mondják azt magyarul, hogy le roi est mort, vive le roi -, majd sor kerül rájuk is.
Ahogy ülünk az eperfák hűvösében, és végignézek a kopasz fejeken, a gubancos fehér üstökökön, a bicskával faragott kemény arcokon, Jeruzsálemi Endre királyunk jut eszembe. Azt nyomorították meg szegényt ilyen nyakas magyarok, mikor az aranybullát kiadatták vele. Csupa nádor-, országbíró-, zászlós-fej ez, csak éppen a lábakra kellene kordován-csizma és a gatyakorcra pirosbársony-tokos szablya. Az Árpád-kori suba, az megvan, de az még a pogány Árpádok idejéből való lehet, talán már Lehel vezér annak a bőrébe törülgette a zsíros ujját, ami tudvalevőleg igen jót tesz a bőrnek. Most Futós Bárány Pál vacog az ősi subában, noha nemcsak a kánikula fűti a kiszáradt vénséget, hanem a szónoki hevület is. Még mindig ő a főszóvivő, és őhozzá intézi a szót barátom, a mérnök is, aki számokkal bizonyítja neki, hogy mi minden jót lehet várni a kisvasúttól.
- Azt mongya mög inkább, ócsóbb lössz-e a tojás, vagy drágább lössz? - akad bele egy pogácsaalmaképű országnagy.
- Hát persze hogy olcsóbb lesz - kottyantja el az igazságot a mérnök.
- No ugye? - villan végig a pogácsaalmaképű gyíkszeme a többieken. - Mögmondtam én, hogy azért csinálik az urak az egészet.
- Szamárságot mondott kend - tüzesedik neki a mérnök, és elmagyarázza, hogy nemcsak a tojás lesz olcsóbb, ha vasúton vihetik be, hanem a nadrágszíj is olcsóbb lesz, ha vasúton hozhatják ki.
Igen szép közgazdasági stúdium volt. Smith Ádám bizonyosan nagy kedvét lelte volna benne, de mire a mérnök a végére ért, akkorára a vének fele eloldalgott, s aki ülve maradt is a gyepszélen, szívatlan lógatta fogatlan szájában a pipát.
Egy aszaltkörteképű törzsfőnök elásította magát:
- Nem ér az semmit, mérnek úr. Nem vasút köll mán minekünk, hanem Szent Mihály lova.
No, gondoltam magamban, most már helyen vagyunk. A szívéhez kell a népnek beszélni, nem a fejéhez. Ha már az eschatológiánál tartunk, akkor én is szót kérek.
- Nézzék, emberek, még a halál is testhezállóbb lesz, ha beléegyesülnek a vasútba. Öregpapot lehet hozatni a városbul, püspöksüvegben. <>A siker teljes volt. Az ősz bajuszok megrezegtek az alájuk bújó mosolytul, és a pipák is fölpezsdülve szortyogtak. Futós Bárány Pál azonban kiköhentett a subából, és az öreg bajuszok megint komolyra berzedtek.
- Kérdöznék egyet az uraktul, ha möghallgatnák.
- Mondja, mondja, Pál bátyám - fordult vele szembe a mérnök.
- Hát nézze, én telente bent lakok a városban, a házamban. A tehenek is bent telelnek. Eddig úgy vót, hogy ha a takarmány elfogyott, akkor kiüzentem a bérösnek, hogy hozzon be egy szekér takarmányt. Hát most mán hogy lössz az, ha vasút lössz?
- Hogy hogy lesz?
- Hát a bérös ül be a gőzösbe a szekérrel, vagy a teheneket vasútaztatom ki a tanyára?
- De bolondokat beszél kend, bátya! Hát úgy lesz, mint eddig volt. Kiüzen kend a béresnek, hogy hozzon be takarmányt.
- No, látja! - kapta föl az öreg a fejét. - De akkor mög mire való a vasút, ha most is csak úgy lössz, mint azelőtt vót?
Itt aztán csakugyan meg kellett adni magunkat.
- Fogjon be, Márton! - kurjantott a mérnök mérgesen a kocsisunknak. - Az Isten se tudná ezt az értetlen népet meggyőzni.
- No-no - mondták csendesen a vének -, hiszen mondott szóbul ért az embör, nézzék.
Letappogták magukról a homokot, kiszedegették a ruhájuk aljába ragadt bojtorjánt, s mire Márton előállt a kocsival, Futós Bárány odatotyogott hozzánk.
- Nagyon sietnek?
- Szeretnénk délre otthon lenni.
- Mondok, ha mögvárnák, még tisztát vöszünk egynéhányan, bevihetnének bennünket a polgármestör úrhon. Látom, jó férős kocsijuk van.
- A polgármester úrhoz? Hát mit akarnak kendtek tőle?
- Fölkérjük, hogy ha mán rátörték a kórét arra a vasútra, legalább egy mögállót nekünk is juttassanak belűle. Mindönokvetetlen.